Aknai Tamás – BKSZR

Aknai Tamás

Aknai Tamás – Művészek kapcsolatai levelezésük alapján

Kevés dolog árul el olyan sokat egy személyről, mint kézzel írott levelei, vagy a papírlapok szélén hagyott firkái. Ennek fényében érdekes lehet pillantást vetni néhány híres képzőművész levelezésére is. Kik azok, akik írnak és kik kapják a leveleket, azok mit válaszolnak? – lényegében e kérdés körül keressük a válaszokat az előadás folyamán. Vincent Willem van Gogh szinte valamennyi leveléhez csatolt rajzokat, alkalomadtán festményeket is. Emellett az sem volt ritka, hogy magára a levélre rajzolt, legtöbbször azonban a képi elemek és a szöveg között felállított határ élesen elválasztható volt a leveleiben – nem „folyt egybe” a rajz és szöveg olyan módon, mint a vázlatok elkészítésekor… Van Gogh levelei küllemükön túl szövegükben is kiemelkedő értéket képviselnek – a festő legtöbb levele már-már szépirodalmi színvonalú és igényű. Ez utóbbi tényező egészen különleges, ha belegondolunk, a művész leveleit nem a nagyközönségnek, de egy-egy barátjának, vagy éppen öccsének fogalmazta. Hatalmas irodalmi örökséget tudunk az előadás során művészeti alkotásokkal megragadhatóbbá tenni.

Aknai Tamás – Jupiter a villámhárítóban, Vulcanus a 424-es gőzmozdonyban

A művészetet sok és erős kapocs fűzi különböző tudományterületekhez, új nézőpontokkal tágítva látókörünket. Egyedi gondolkodásmódot alakít ki, amely segítségünkre válhat innovatív, kreatív folyamatokban. A párbeszéd, az ezáltal nyíló új horizontok és a multidiszciplinaritás fejlődése teret ad az innovációnak.1489 és 1518 között készült Leonardo jegyzeteinek legjelentősebb gyűjteménye az úgynevezett Trattato della pittura, egy 16. századi kompilátor által kiadásra előkészített jegyzetgyűjteménye, amelyben a kvázi tudományos írások témák szerint lettek összerendezve. Mai művészek és orvosbiológusok arra buzdítanak, hogy kérdezzünk rá a természettudományos ábrázolások állítólagos igazságtartalmára  és a művészet fiktív jellegéről alkotott hagyományos elképzeléseinkre, lépjünk túl „objektív – szubjektív“ ilyetén dichotómiáján, s jussunk el a különféle ábrázolások sajátosságainak rugalmasabb és árnyaltabb fölfogásáig. És hogyan lehetséges a történelmi „kort” a művészeteken keresztül megérteni, ah nincsenek a kort általában megértető forrásaink. Könyveink? Sehogyan. Ha például megnézzük, hogy Karl Popper falszifikációs elméletének leírására olyan egyenleteket használt, amelyek alkalmas kiinduló pontul szolgálhatnak mindenféle innovatív szellemi tevékenység életképességének leírására, azonnal az jut az eszünkbe, hogy balamely kísérleti tudomány forrásaiba tekintsünk. Az egyenlet, ahol C (corroboration) megerősítés h (hypothesis) elméletre, amelyet e (evidence) kísérlet igazolhat, és P (probability) az elmélet valószínűsége, a következő: C(h,e) = 1- P(h,e). A felvillantott kérdések szinte kizárólag a könyvtárak biztosította apparátus segítségével közelíthetők meg, dolgozhatók fel.

Aknai Tamás – A képzőművészet nagy irodalmi témakörei

Dumas könyve, az Ascanio a XVI. században játszódik: csupa kaland, csupa udvari intrika, történelmi pletyka, párpaj és cselvetés. De nem csak szerelmi történet, ugyanis főszereplője Benvenuto Cellini, a híres szobrász, akinek önéletrajza szolgált Dumas regényének forrásául.
az Anne d’Etampes-nak, ennek a fölényes, erős asszonynak, aki éleslátásában megvetette az embereket, és unalmában mindig magasra tört, számos szeretője volt, de szerelme egy sem. Elcsábította a királyt, Brion tengernagy őt hódította meg, Longueval grófja megtetszett neki – ámde mindezekben a szerelmi ügyekben a fej játszotta a szív szerepét. De végre, egy napon meglelte az igazi, gyengéd, mély szerelmet, amelyre annyiszor áhítozott, de amely mindeddig ismeretlen maradt előtte. A kocka el van vetve: a király felesége Ascanio iránti szerelmének és Colombe iránti féltékenységének szolgálatába állítja minden becsvágyát és szépségét. Hát efféle képzettársításokra gyújtja a romantikus írót egy ötvös és szobrászművész naplója. Szólnak azonban könyvel aszketikus művészéletekről, abszurditásokról, kiszolgáltatottságról és megaláztatásokról. A képzőművészet azonban az irodalomtól is kölcsön vesz bizonyos módszereket, stílusokat. Helye van a pontos helyzetleírásoknak, a regényes színezéseknek, iróniának, nárcizmusnak, a szürreális fantazmagóriának és fikciónak. Vannak műalkotások, amelyek szavakkal tökéletesen elbeszélhetők és vannak olyanok is, amelyek hozzáférhetetlenek, ha szavakkal-fogalmakkal kívánjuk jelentéseiket rendszerbe foglalni.

Aknai Tamás – A könyv, mint képzőművészeti téma

A művészkönyv és a könyvművészet

A könyv lehet agyagtábla, fatábla, papirusztekercs, pergamen, de lehet kazetta, flopi vagy fájl az éterben. Ettől a sokféleségtől, a meghatározás lehetetlenségétől a könyvművészetben sem lehet szabadulni. Se a művészek, se a szakkönyvek nem tudnak egyértelmű választ adni a kérdésre: mi a művészkönyv? Egy szép könyv, egy jól tervezett borító már művészi aktus? Az extrém papíron múlik? Vagy a grafikákon? De a grafika művészkönyv-e vagy csupán illusztráció? a művészkönyvek önmagukról szólnak. “A művészkönyv az, amit művészek készítenek. A hangsúly a képzőművészeten van, nem az irodalmon” – a művészkönyv lehet könyv formában kiadott grafikai vázlat vagy drága, kis példányszámban kiadott luxusmű, a lényeg, hogy máshogy álljunk hozzá, máshogy “olvassuk”. “A forma, a könyv mint tudástár sokakat inspirál; a művész valamit kitalál, ami formailag, tartalmilag könyvre utal. A hagyományos könyv formátumot megtartó, sőt több példányban is előállított művek – például átírt és üres könyvek – nem távolodnak el nagyon a megszokott könyvtől. Ellenben a könyvtárgyak lapozhatatlanok, inkább gesztusok, ironikus reflexiók, a képzőművészet, a szobrászat eszközeivel élnek. A harmadik irányzat a könyvmunka, amelyben a formai felépítés a hangsúlyos: a vizuális alkotás, a papírművészet, a tipográfia, a vágás, a hajtogatás, az írás gesztusa, az átfedett szövegek. A könyv jelenkori színeváltozása, a Gutenberg-galaxis átalakulása (évtizedek óta elsiratott, de soha be nem következett vége) viszont lehetővé teszi, hogy a műfaj reneszánszát élje. Egyetemeken, főiskolákon oktatják, biennálékat, triennálékat rendeznek. Alapvetően periferikus műfaj, nagyon kevesen készítenek csak művészkönyveket. Az 1993-ban megalakult Magyar Művészkönyvalkotók Társasága igyekszik összegyűjteni a műfaj képviselőit, s egyfajta diskurzust teremteni a sokféle művészeti ágból érkezők között. Elsőrendű céljuk, saját megfogalmazásuk szerint, olyan könyvművek létrehozása, melyek a könyvről mint médiumról új képet adnak, kísérleti formában, a legkülönfélébb anyagok, textúrák és tipográfiák felhasználásával, de a hagyományos könyvművészeti eljárások beépítésével.

Aknai Tamás – A művészek és a könyvek

Amikor 1506. január 14-én egy Felice de Fredis nevű paraszt megtalálta Rómában, az Esquilinus dombon lévő szőlőjében, Nero római császár palotájának közelében a furcsa szobordarabokat. Mindjárt mondta, hogy itt ezek valami antik dolog részei lesznek… Raffaello, aki másodállásban a Pápai Állam műemléki felügyelője volt, éppenséggel a Sixtus kápolna mennyezete alatt görnyedő Michelangelotól megkérdezte, hogy miképpen is lehetne értékelni a Forum Romanumon talált vonagló kígyótesteket. Michelangelo lekiabálta a nagy magasságból a fiatal kollégának, hogy alighanem a rodoszi Hagészandrosz, Athénodórosz és Polüdórosz a pergamoni-rodoszi patetikus stílus folytatóinak munkái lehetnek ezek, akik Krisztus születése előtt a II. században éltek. Honnan tudta ezt Michelangelo? Onnan, hogy olvasta Pliniusz természetrajzi írásait, és emlékszik arra, hogy a szobrot egy darabból faragták, és hogy Titusz császár házában áll. Olvasta Vergilius Aeneis című eposzának II. énekét, amely tökéletesen leírja a megtalált darabokat és így be tudta azonosítani a munkát. William E. Wallace, a St. Louis-i Washington Egyetem professzora, több Michelangelóról szóló könyv szerzője azonban úgy véli, túl sima volt minden a szoborcsoport felfedezése körül, és az is gyanús, hogy a szobor meglepően jó állapotban, hét darabban került elő 1500 év eltelte után. Felreppent a feltételezés: az egész egy Michelangelo manőver… De a háttérben a könyvel, források vannak. Csak egy apróság. De Piero della Francesca ókori matematikusok és geométerek könyveit fordította, és Vincent van Gogh mélységesen megkapó levelezést folytatott testvéröccsével és Andy Warhol is megírta a maga filozófiáját, miközben mi olvassuk Rippl-Rónai Emlékezéseit, Hermann Lipótot, Bernáth Aurél könyveit több kötetben a – művészetről. Mindenki olvas, és feldolgozza olvasmányait. Csontváry könyvekből sajátította el a gyógyszerkémiát és a színelméleteket, és Laurence Weiner vagy Erdély Miklós már csak könyvben tudja elképzelni a képzőművészetet.

Aknai Tamás – Művészéletrajzok Pausaniastól Vargas Llosáig

A képzőművészet nem irodalomDe a képzőművészet művelőinek, közönségének, anyagainak, technikáinak, stb. sajátságosan elbeszélhető története van. Az elbeszélés tárgyául különösen azoknak az élettörténete alkalmas, akik művészeti téren maradandót alkottak, nagy hatással voltak korukra, illetve erkölcsi jelentőségüknél vagy sajátos sorsuknál fogva közérdeklődésre számíthatnak. Az ókori görög és római történettudósok leginkább életrajzokat írtak. Ilyenek például Tacitus Agricolája, Curtius Nagy Sándora és Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című műve. A görög történetíróktól és geográfusoktól kaptuk a leírásokat, melyek Görögországot, Itáliát, Ázsiát és Afrikát mutatták be, Pausanias pl. a Periegezis (körút) címmel egy 10 könyvből álló műben számolt be, felsorolván minden érdekes látnivalót, amit az utazó láthatott. Az életrajzok és útleírások elsőrendű műtörténeti források, súlypontjuk a topográfia. Schliemann és más kutatók ezekre támaszkodtak kutatásaikban. A reneszánsz korában szintén a történetírók legkedveltebb műfaja volt az életrajz. A nagy korstílusok mind eredményesen tanulmányozhatók az életrajzokon keresztül, és mindegyiknek megvannak a reprezentatív irodalmi alakzatai. Az előadás Mario Vargas Llosa Édenkert a sarkon túl című munkájának bemutatásával fejeződik be, amennyiben képekkel illusztráljuk a civilizációtól érintetlen természeti Paradicsomot, amelyet Paul Gauguin keres élete utolsó éveiben az 1890-es években Tahitin. Remekműveket alkot, de vajon nevezheti-e Édenkertnek azt a világot, amelyet a Csendes-óceán szigetein talált, s amelyben a bennszülöttek egykori hitvilágából és szokásaiból alig maradt valami?

Aknai Tamás – Könyvtár nélkül? A művészet megértése

Ha a művészettörténet az emlékezés tudománya, akkor a könyv az emlékezés forrása. A művészettörténet írásának igénye már ókori görögöknél és rómaiaknál is felbukkant. Az athéni demokrácia virágkorában a szerzők különböző „stílusokról” és „iskolákról” beszéltek, idősebb Plinius írásai tartalmaznak különféle művészeti témájúakat is. Páratlan források. Az olasz írók, kommentátorok feladatuknak művészéletrajzok írását tekintették. Boccaccio Dante-életrajza és az Isteni színjáték értelmezése ennek az igénynek egyik legkorábbi megvalósulása. A quattrocentóban Filippo Villani a hagyomány folytatója. Lorenzo Ghiberti szobrokról írt kommentárjai jelentősek, a művészéletrajz-írást pedig Giorgio Vasari emelte olyan szintre, hogy az máig része a művészettörténet-tudománynak. Az északi országokban a 17-18. században Butzbach, Neudörfer, J. von Sandart, Houbraken írásai s páratlan források, a művészettörténet kezdeti korszakának Winckelmannig terjedő időszakának pontos, hiteles dokumentumai. Johann Joachim Winckelmann (1717-1768) Geschichte der Kunst des Alterturms című, 1764-ben megjelent munkája a mai értelemben vett művészettörténet első szakirodalmi alkotása. Vatikáni műhelyében az európai művészvilág malakjai mind megjelentek. A művészettörténet-írás a 19. században összegződött tudománnyá. A 19. század utolsó évtizedeiben lépett fel egy új generáció, akik a tudományra jellemző fogalmakat megalkották: Heinrich Wölfflin, Aby Warburg, Franz Wickhoff, Alois Riegl, majd Max Dvořák, Erwin Panofsky és Worringer. A művészeti emlékek értékéről alapvető Alois Riegl Der moderne Denkmalkultus c. műve, amely 1919-ben jelent meg először és magyarul is olvasható: A modern műemlékkultusz lényege és kialakulása, In: Riegl, A.: Művészettörténeti tanulmányok. Szerk Beke L. Budapest 1999. 7-47.o. Riegl itt megkülönbözteti az emlékezési értékeket, a régiség-értéket, a történeti értéket, művészeti értéket, stb. Mindezeket tiszta tárgyi rendszerbe lehet foglalni és prezentálni.


© 2017 Csorba Győző Könyvtár